Amíg a göndörke és a szőkeség szemezését, és egymáshoz való viszonyulását figyeltem, észre sem vettem Lou édes, de egyben vágyakozó tekintetét, amivel jól végigmért. Szorosan magához ölelt, és úgy tűnt nem akar elengedni...
Ne! Csak ezt ne! Mi jön még ezután?Miért kell nekem az egyik problémából azonnal a másikba kerülnöm?- igaz, hogy ezeket a kérdéseket, csak magamban teszem fel, de legszívesebben a világba ordítanám.
Óvatosan eltoltam magamtól Louist, aki szélesen elvigyorodott, és csillogó szemekkel nézett rám. Én már nem voltam ilyen bizakodó a helyzettel kapcsolatban, hiszen nem akartam megbántani Lou-t.Gondolataim közepette észre sem vettem, hogy elindultunk, és, hogy... Louis a kezemet fogja.
Gyorsan kihúztam a kezem az övéből, mire ő szégyenlősen elmosolyodott. Rachel hamarosan mellém társult, és a fülembe suttogta, hogy "beszélnünk kell."
Pillanatnyilag nem tudtam értelmezni ezt a mondatot, de nem is nagyon akartam igazság szerint.
Hamarosan a házam ajtajában álltunk, és a zárral való ügyetlenkedésem után végre beléptünk az egyszerű helységbe.
Amíg a többiek a nappalimban foglaltak helyet, addig én kislisszoltam a konyhába. Elővettem néhány bögrét, és forrócsokit készítettem.
Igaz nem számítottam Rachel érkezésére, de azt hiszem ez csak előrébb vitte a tervemet. Remélem ténylegesen sikerül lefoglalnom Harryvel. Igen. Nem egy zökkenőmentesen kivitelezhető elképzelés, de azért megteszi.
Az eddig tapasztaltak alapján, nem rossz ötlet. Harry csodálva nézte a lányt, míg Rachel eltüntette a "szemérmetlen nő" imidzsét és egy, eddig teljesen ismeretlen oldalát mutatta meg. Még engem is teljesen meglepett!
Észre sem vettem, hogy a szőkeség meredten figyelt engem, már jó néhány perce.
- Beszélnünk kell.- suttogta.
- Mondd...
- Én mindent azért tettem, hogy megbosszuljam mindazt, mait ellenem tettél.
- De mit tettem?- vontam kérdőre.
- Elvetted tőlem Zaynt.
- Ne mond már, hogy szeretted!
- De!- vágta rá gyorsan.
- Most elmondok valamit, és szeretném, ha nem szólnál közbe.
- Rendben.
- Én tényleg szeretem Zaynt. Nem azért, mert focista. Nem azért, mert sok pénze van. Nem is azért, mert menő. Azért, mert hatalmas szíve van, amivel hihetetlenül képes szeretni. Én vagyok abban a kiváltságos helyzetben, hogy ezt a csodát nap, mint nap megtapasztaljam. Ő az életem. Képes lennék érte bármit megtenni. Egyszerűen szeretem, mindenféle feltétel nélkül. Hidd el Rach, én nem akartam elválasztani senkit senkitől, de a sors így akarta. Ő az, aki megmutatta nekem az élet naposabb oldalát. Sok mindenen kellett keresztül jutnunk, de együtt jártuk be ezt az utat.- eredtek el a könnyeim.
- Jajj Rebecca!
Ekkor váratlan dolog történt. Az eddig gőgös, lekezelő Rachel a karjaiba zárt. Sírt, sőt zokogott. Nem értettem mi történt, de nem taszítottam el.- Bocsánat minden rosszért, amit tettem. Ígérem megváltozom!- nézett a szemeimbe.
Először éreztem azt, hogy igazat mond, amire halványan elmosolyodtam. Határozottan szeretem az új Rachelt.
Sietősen kitörölte a szemeiből a könnyeket, és egy barátságos mosolyt villantott.
- Köszönöm szépen, hogy elmondtad nekem mindezt. Tudod, én elképesztően féltékeny voltam rád, mikor megláttalak Zaynnel, de most már tudom, hogy ti tényleg egymásnak vagytok teremtve. Ezen nem tudok, és most már nem is akarok változtatni. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani, és esetleg még jóba is lehetünk. Tudom, ez így furcsa, hogy ennyi ideig ki nem állhattalak, most meg itt hízelgek.
Hidd el félre tettem minden sérelmemet, és szeretnék megváltozni!
- Nem is tudom mit mondhatnék, ilyen helyzetben. Remélem igaz, amit mondsz, és hihetek Neked. Mindenki megérdemel egy második esélyt, így te is kapsz egy újabbat.
- Köszönöm!- ölelt szorosan magához.
ZENE
A forró csokikkal a kezünkben tértünk vissza a fiúk társaságába, akik szinte nem is észlelték a hiányunkat. Louis közelebb ült hozzám, ami meglehetősen zavart, de megpróbáltam nem a fiú közelségére koncentrálni.
Egész jól elbeszélgettünk, észre sem vettük az idő múlását. A csengő idegesítő hangjára lettem figyelmes, mire felpattantam, és az ajtóhoz léptem. Határozott mozdulattal kitártam a fehérre mázolt fát, és az ajtóban álló személy láttára elámultam. Ő volt az!
- Ó baby!- suttogta, majd szorosan átkarolt,és megforgatott a levegőben.
- Úgy hiányoztál!- sírtam a mérhetetlen boldogságtól.
- Ne sírj, kérlek! Nekem is elképzelhetetlenül hiányoztál!
Fürgén beinvitáltam a meleg helységbe, és szorosan ajkaira tapasztottam enyéimet. Hideg kezeivel csípőmet ölelte szorosan át, míg én fekete haján szántottam át ujjaimmal. Apró mosolyra húzta száját gesztusomra, majd egy utolsó puszit nyomott homlokomra.
- Félelmetes, hogy mennyire szeretlek!- nevetett fel rekedtesen.
- A szerelem mióta félelmetes?- kapcsolódtam be én is a nevetésbe.
- Nem tudom, de te még azzá is tudod tenni.
- Érdekes.- kacsintottam.
Nevetés hangja szűrődött ki a nappaliból, mire Zayn zavartan nézett fel rám. Én csak az ajkamat rágcsáltam, és megpróbáltam kikerülni a kutakodó pillantását.
Kézen fogva léptünk be a szobába, ahol a többiek tartózkodtak.
- Ő mit keres itt?- suttogta idegesen a fülembe Zayn, nyilván Rachre utalva.
- Majd elmesélem, de nyugodj meg. Mondjuk úgy elrendeztünk mindent.- nyomtam egy puszit a nyakhajlatába.
- Sziasztok!- köszönt a haverjainak barátom, majd mellettem foglalt helyet. Egy idő után előkerült valahonnan egy üveg whiskey, amit hamar elfogyasztott a társaság. Rachelt elszállásoltam a vendégszobába, aki az alvás lehetőségét hamar fontolóra vette Hazzával együtt.
Louis nem igazán hagyott kettesben minket barátommal, amiért Zayn neheztelt rá, de mikor Tommo elaludt a kanapén, már nem nagyon érdekelte a dolog. Inkább velem törődött, illetve, hogy minél gyorsabban feljussunk a szobámba.
Vagy ötször a falba ütköztünk, de minden esetre eljutottunk a hálómig. Zayn azonnal a ruháim mennyiségének lecsökkentésén "fáradozott", de nem igazán ment neki. Míg én teljesen józan voltam, ő majdnem részeg. Így nem akartam semmi olyan dolgot tenni, amire már másnap nem emlékezne.
- Aludjunk. Fáradt vagyok.- pusziltam meg tökéletes ajkait, majd fölvettem a pólóját.- De most miért?- nevetett rekedtesen, mire én kicsit elgyengültem. Olyan csábító a gondolat...
- Zayn. Részeg vagy, én pedig fáradt, és egyébként is vendégeink vannak.
- Tudod, mennyire akarlak? Mert én tudom. És azt is, hogy te is ugyanennyire szeretnéd.- vigyorgott rám, majd a nyakamba puszilt, és óvatosan elkezdte szívni a területet.
Végleg elgyengültem. Nem érdekelt, hogy meghallanak bármit is a többiek. Ez a mi éjszakánk
lesz....
Hy Manóóók!
Remélem tetszett a fejezet! :)
Nagy szeretettel írtam, sőt még be is könnyeztem egyes részeknél. Szeretném, ha sokan komiznátok ehhez a részhez. Az előzőhöz nem kaptam annyi komit, remélem nem azért, mert rossz volt! :O
na nem is húznám az időt! Puszi mindenkinek, és kitartás, már nemsokára NYÁÁÁÁR! :))
LUA
Becca
xx
