Epilógus

~ Zayn:

Úgy néz ki, hogy lassan, de annál biztosabban rendeződnek a dolgok köztem és Reb között. Habár ebben már nem vagyok sokáig biztos. Kiderült, hogy egy hihetetlen fontos meccsem lesz, ugyan azon a napon, amikor a versenye van. Támogatást ígértem neki, látni akarom az arcán a boldogságot, amikor átveszi a díjat, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes lesz. A mérkőzést sajnos nem hagyhatom ki, kulcsember vagyok a kezdőben. Csak remélni tudom, hogy nem bántom meg ismételten.

Késő este keveredtem csak haza, láttam a hálóból kiszűrődő fényt, ebből következtettem, hogy Reb még mindig ébren van. Felérve a szobába gyönyörű, nyugodt arcával találkoztam. Széles mosollyal várt az ágyon hasalva. Hosszú lábai kilógtak a fekete selyemköntös alól, amit viselt. Egy újság volt a kezében, de világos volt, hogy ez csak egy ürügy azért, hogy fent maradjon.

- Baby. - cirogattam meg kedvesen arcát.
- Igen? - kérdezte még nagyobb mosollyal.
- Újságot olvasol?
- Igen.
- Öhm, nem is tudtam, hogy fejjel lefele is megy...

Amint észre vette, hogy valóban fordítva fogja a magazint, kipirult arccal tette félre a lapot, és felült az ágyon.

- Szeretnélek boldoggá tenni.
- És pontosan mit értesz az alatt, hogy boldoggá tenni? - kérdeztem vigyorogva.
- Amit csak szeretnél..-húzott egy kacér mosolyt a szájára, majd közelebb jött, és megcsókolt.

Behuppantam vele az ágyba, és a paplant a fejünkre húzva csókoltam meg, édesen, puhán. Régen álltunk ennyire közel egymáshoz. Hosszú ujjai elvesztek hajamban.

- Szeretlek. - suttogta a számba, mire én fenekén és nőies domborulatain simítottam végig, és még közelebb húztam, hogy most már tényleg egy centi hely sem volt köztünk.
- Én is szeretlek. - suttogtam vissza, miközben figyeltem heves szívverését.

~ Narrátor:

 

A heveskedés befejeztével szerelmes párunk álomba szenderedik, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Rebecca reggel hamarabb ébred, mint szerelme, a konyhában sürög-forog, miközben egy szerelmes szám dallamát dúdolgatja. A munkában az ugrándozó, pajkos 'gyereksereg' sem akadályozza meg, még szélesebb mosollyal készíti a reggelit. Saját magának csak gyümölcsfalatokat tesz a tányérjára, nem szeretne a verseny előtt sokat enni. Apropó verseny, amihez ugranunk kell az időben, mert nem csak ígérgetni akarom, hogy sor kerül rá. Szóval elmesélem mi is történt Rebecca versenyén.
A rendezvény zártkörű volt, így csak az vehetett részt, aki előzőleg meghívást kapott az eseményre. A táncpárbajok kezdetéig a zsűritagok szórakoztatták a folyamatosan gyűlő közönséget, a jobbnál jobb és extrémebb táncaikkal, mozdulataikkal. Rebecca izgatottan igazgatta apró ruháját. Hullámos haja egyik oldalra volt fésülve, szemei halvány színekkel voltak kiemelve, a kékséget, hosszú fekete pillák keretezték. Ajkai barackszínben tündököltek.

Óvatosan szemlélte a versenyzőket, sokan arról csacsogtak, hogy több, mint  tíz éves tapasztalattal rendelkeznek. Mindegyik versenyzőből áradt a jókedv és felszabadultság, mivel azt csinálták, amit szeretnek. A végső párbajok egyikénél sem vétettek hibát, sem a 'mi' párosunk, sem a többiek. Kivéve egy pillanatban. Rebecca teste adrenalinnal volt megtelve, szemeivel szerelme arcát kereste, de mind hiába. Azt az arcot biztosan nem találhatta meg.


Zayn egy fontos bajnoki meccs 48. percében járt. Cselesen terelte maga előtt a bőr labdát, de nem úgy ment neki a játék, mint ahogy azt várta. Lehet, hogy testben ott volt, de lélekben messze járt. Érezte, hogy ez ma nem fog neki menni. A lelkiismerete rosszul hatott a kedvére. Gyorsan szedte a lábait, odament a mesteréhez, és megkérte, hogy cserélje le egy másik játékosra. A mester szúrós szemmel nézte a fiút, de aztán megenyhült a szíve, és elengedte Zaynt. A fekete hajú félisten autóba pattant, és beletaposott a gázba, hogy minél hamarabb odaérjen szerelme versenyére...

Rebecca, Kevinnel együtt izgatottan várta az eredményhirdetést, amire csak fél órán belül került sor. Szomorú volt, hogy Zayn nem volt ott. Vagy talán odaért?
Hát oltári szerencséje volt, a forgalom kedvezett neki, és igaz, hogy áthajtott egy pár piroson, de ez cseppet sem érdekelte. Manchester túl távol volt ahhoz, hogy komótosan szelje az utakat. Éppen akkor rohant be a terembe, mikor a 3. helyezettet kihirdették. Rebecca szeme azonnal megakadt a tűrhetetlenül helyes férjén, boldogan sikkantott fel, és csak egy pici dolog tartotta vissza attól, hogy ne szaladjon le a színpadról. Ez a pici dolog pedig az az apró tény volt, hogy élete nagy versenyén volt.
A közönség tapsolt, morajlott amikor elhangzott a 2. helyezett neve. Vajon van még esély az első helyezésre? Voltak annyira jók?
De még mennyire, hogy van!! Az első helyezettnek járó kupát, érmet, virágot illetve mindent ami egy győzelemmel jár, Rebecca és Kevin kapja meg. A csalódott, féltékeny, csodálkozó arcok közül nem egy mosolygó, boldog arc tűnik fel. Zayn a színpadra lépve felkapja szerelmét és megpörgeti a levegőben, majd érzelmes puszit nyom a lány homlokára. Szinte elvesznek egymás karjaiban. Hát igen ez a szerelem...

*

Egy gyors interjúra még volt ideje Rebnek a nagy sürgés-forgásban.

- Milyen érzés volt megnyerni ezt a versenyt?
- Nem számítottunk a győzelemre, úgyhogy nagy sikerélmény volt megnyerni ezt a bajnokságot. Nagyon örülünk a győzelemnek és ez erőt ad a folytatáshoz.

- Sokat készültetek rá?
- Rettentően sokat. Nem régóta duózunk együtt és nem igazán mondanám, hogy összeszokott páros vagyunk. Úgy gondolom, hogy van még mit tanulnunk és fejlődnünk az elkövetkezendő évek alatt.

- Komolyabb célkitűzés a stílussal kapcsolatban?
- Szeretnénk folytatni, menetelni ezen az úton, mert megtaláltuk az álmunkat. A terveim között fontos szerepet kap a tánc. Régebben oktató voltam, de sok minden történt, ami megváltoztatta az életem. Sajnos egy időre el kellet búcsúznom a tánctól, de most, hogy újabb lehetőséget kaptam a visszatérésre, mindent kihasználok, és élvezem az életet.

Megfontolt válaszok, apró mosolyok, kacsintások. Becca legszívesebben már szerelme karjaiban pihenne, együtt ünnepelnének valami felejthetetlennel...

***

- Hannah, mikor jössz haza?
- Majd jövök anyu, nem kell aggódni...

Egy táskát kaptam a hátamra, átfésültem a hajam, és vigyorogva indultam el az utcán a barátnőm háza felé. Noemi, mint mindig most is a reggeli kávéját szürcsölgette, amikor beállítottam. Pedig mondtam neki, hogy a Starbucks-ba megyünk!!
Most már teljesen mindegy, igazából ha kávézik akkor jobb a kedve, és könnyebb lesz rávennem egy kis sétára.

A 'Noemit elrángatni otthonról' című művelet kipipálva, szinte el sem hiszem! A suli környékén sétálgattunk, élveztük a napfényt, és a cuki osztálytársunkról csacsogtunk. Azonban hirtelen rekedtes köhécselésre lettünk figyelmesek, majd hátra fordulva szembe találtuk magunkat Jeremy ódögösségével...

- Jól gondolom, hogy rólam beszélgettetek? - kérdezte egy ragyogó mosollyal az arcán, mire én megforgattam a szemeimet. Cuki, de az egoja még a suliba se fér be...

Nem válaszoltunk, Nomi ijedten pillantott rám, majd egy halk 'most haza kell mennem' után egyedül hagyott Jer-rel. Na most én is beparáztam. Az előttem álló fiú jól végigmért és elismerően füttyentett.

- Megváltoztál... - simított végig a karomon.

- Te..te is. 

- Gyönyörű vagy! -  fogta meg a csuklóm gyengéden. - Hey, te elpirultál?

Na jó, nekem végem, túl helyes...Tekintetünk egy pillanatra találkozott. Zöld szemei, szőkés barna haja meg-meg csillant a napfényben. Jóval magasabb volt nálam, de nem rémisztett meg ez a különbség.

- Dögös vagy. - súgta a fülembe. El sem hiszem, hogy ezt megengedi magának!
- Te meg egy egoista, idióta! - próbáltam kibújni kezei közül.
- Tudom, hogy nem ezt gondolod. Azt mondtad, szexi vagyok! - mosolyodott el. Élvezte, viszont engem rohadtul idegesített.

Nem figyeltem oda, elfordítottam a fejem, de még így is megtalálták egymást ajkaink. Édesen, puhán csókolt, pedig azt hittem sokkal követelőzőbb lesz. Kezeim maguktól indulnak el, hajába túrtam, mire ő felmordult. 

- Utállak.. - suttogtam miután elváltunk egymástól.

- De tudod, az utálat és a szerelem között, csak egy vékony határ van. - vigyorgott, és újra magához húzott.

Nekem itt volt végem, hagytam, hogy magával rántson az érzés, végül is mindent Nominak köszönhetek. Ő az, aki támogatott, na meg anya. Az első dolgom lesz elmesélni neki mindent, amint haza érek. Biztos örülni fog neki, tudom, hogy apuval még mindig mennyire szeretik egymást, én is olyan akarok lenni, mint ő. Olyan boldog és szerelmes...