III. 4*

~ Rebecca:

- Patricia vagyok. Te pedig Zayn barátnője, igaz?
- Elnézést, de nem igazán ismerem Önt… - haraptam ajkamba, miközben félénken fürkésztem a nő arcát.
- Én Zayn édesanyja vagyok. És kérlek, tegeződjünk. – hajtotta le a fejét egy pillanatra, majd újra rám vezette tekintetét.

Nem akartam hinni a fülemnek. A döbbenet kiült az arcomra. Zayn soha nem mesélt sem a gyerekkoráról, sem a családjáról. Bár láttam néhány hasonló vonást a nő arcán, - például a mosolyuk nagyon hasonló volt – nem gondoltam volna, hogy ő Zayn anyja. Még percekkel később sem tudtam felfogni a nemrégen kapott információt, de az udvariasságom felül kerekedett a döbbentségemen. Szélesebbre tártam az ajtót, és beinvitáltam Patricia-t.

Helyet foglaltunk a kanapén, egymással szemben. Trisha a mellkasomon pihenő lányomra pillantott, aki halk, egyenletes szuszogásával biztosított róla, hogy elaludt. Egy halvány mosollyal fürkésztem a kis testet, majd újra a velem szemben ülő nőt néztem.

- Rebecca, igaz?
- Igen.
- Sajnálom, hogy csak így rátok rontottam. Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb időpontban érkeztem, de már nem bírtam. Szeretném látni a fiamat, és nem az újságokból megtudni, mi van vele. Szeretném megölelni, és bocsánatot kérni tőle. Annyira borzasztó, hogy már nem láttam lassan 7 éve…
- Én sajnálom. – csak ennyit voltam képes kinyögni. Hét év? Ennyi éve nem tartaná a kapcsolatot a fiával? Ez egyszerűen hihetetlen…– Nekem Zayn soha nem mesélt a múltjáról, és én nem is kérdezősködtem. Tényleg sajnálom, hogy ennyi év úgy ment el, hogy nem látták egymást. Tudja, nekem sem jó a kapcsolatom a szüleimmel. Az anyám New Yorkban él, legalábbis így tudom, apám pedig Londonban. Nem érdeklem őket, bár az anyám megpróbált kibékülni velem, de mindent elrontott újra…
- Rebecca, én nem is tudom, mit mondjak. Yaser is csak, azért nincs itt, mert nem képes megbocsátani Zaynnek, és túl makacs.
- És kicsoda is Yaser?
- Jaj, bocsánat. Yaser, Zayn apja. Sajnálom a veled történteket, én szeretném rendbe hozni a dolgokat, és szeretnélek Téged is megismerni. 7 évvel ezelőtt, azt hittem Zayn örökre a kicsapongó életmódját fogja folytatni, de most büszke vagyok rá.

- Remélem, egyszer Yaser is megbocsát Zaynnek. – sóhajtottam. – Ha nem baj, felviszem Hannah-t.
- Esetleg nem vihetném fel én, ezt a kis csöppséget? Annyira bántott, hogy azt is egy újságból kellett megtudnom, hogy nagymama lettem. – hajtotta le a fejét.
- Persze, hogy felviheted. Trisha ne bánkódj! Minden rendbe jön. – mosolyogtam rá biztatóan. – Azt hiszem Zayn nemsokára hazajön, és nem igazán hiszem, hogy örülne Neked. Mármint, ennyi év után… azt hiszem érted. Megbeszélném vele, hogy találkozzon veled.
- Értem. De én nem akarom, hogy bajod essen. Zayn nagyon agresszív tud lenni.
- Tudom, hogy milyen. Ismerem. De engem nem fog bántani.
- De kérlek, legyél nagyon óvatos! – simított végig a hátamon. – Annyira gyönyörű unokám van. Meg persze az édesanyja is az. Most olyan boldog vagyok. Hihetetlen, hogy te mit tettél Zaynért, tudom, hogy nehéz eset, de te mégis úgy szereted.
- Gyönyörű kislány, biztos. Zaynt szeretem, csak ennyi az egész.
- De boldoggá teszed a fiam, ami nekem nagyon sokat jelent.

Lentről kulcszörgést hallottam, majd egy halk ajtócsukódást. Hirtelen összeszorult a torkom, nem tudtam Zayn hogyan, fogja kezelni az édesanyját. Féltem, hogy ideges lesz, és inkább elrohan, minthogy normális hangnemben beszélgessen. Trishia óvatosan az ágyába fektette Hannah-t, pillantását rám szegezte.

- Előbb beszélek Zaynnel, addig maradj itt.
- Rendben.

Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, mikor leértem egyenesen Zayn karjaiba vetettem magam. Egy édes csókot kaptam a homlokomra, majd az orromra, végül a számra. Reméltem, hogy ilyen jó kedve marad, miután megtudja, hogy az édesanyja itt van, és szeretne mindent megbeszélni vele, ami az elmúlt 7 évben - főleg a közelmúltban – történt. Egy édes mosollyal fürkészte arcom, amiről igyekeztem eltüntetni a gondterheltséget. Ez meglehetősen nehéznek bizonyult, hiszen nagyon féltem a reakciójától.

- Baby, van valami baj? – simított végig az arcomon.
- Nincs baj, de valamit meg kell beszélnünk.
- Rendben. – sóhajtott kissé idegesen, miután lehuppant a kanapéra, és az ölébe húzott.
- Szeretném, ha nem lennél ideges. Ígérd meg! Kérlek.
- Ígérem.
- Becsszó?
- Igen Baby, de mi a baj? Bökd már ki! – nevetett fel rekedtesen.
- Szóval… itt van valaki, aki beszélni szeretne veled. Akármennyire titkolni akarod, én tudom, hogy ő fontos Neked. Csak egyet kérek. Vagyis kettőt. Ne haragudj rá, és beszéljétek meg a dolgokat.
- Ugye, nem az anyám van itt?
- De Zayn, ő.
- Én nem beszélek vele. – rázta a fejét makacsul.
- Én szeretném. – suttogtam a füle mellett, és egy puszit nyomtam a nyakán lévő érzékeny pontjára.

Idegesen fújta ki a levegőt, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek körülöttem, tudtam, hogy fél. Arcára simítottam kezem, és egy gyors puszit nyomtam szájára, vagyis én úgy terveztem, de ő visszahúzott egy szenvedélyes csókra. Szorosabban ölelt, fejét a mellkasomra helyezte. Beletúrtam hajába, és élveztem illatát. Fejét feljebb emelte. Kétségbeesetten kapott az ajkaim után, és halkan a fülembe súgta, hogy mennyire fél. Lassan felálltam öléből, és felhúztam a kanapéról, fejét egyből a nyakamba temette. Leginkább egy elveszett kisgyerekre emlékeztetett, aki valami rosszat tett, és most várja a büntetését.

- Hidd el jobb lesz, ha megbeszélitek a dolgokat. Addig lehozom Hannah-t. Rendben? Zayn, ne félj!
- Mit tudsz te? Semmit! Ne mond nekem, hogy ne féljek! Lennél a helyemben megtudnád, hogy mit érzek most. De te ebből csak annyit veszel le, hogy az anyuka beszélget a kisfiával, holott sokkal többről van szó! Itt 7 év történéseit és sérelmeit kell megbeszélni. Mit nem értettél azon, hogy nem akarom látni az anyámat? Bassza meg. Utálom, hogy felhánytorgatod a múltam…

A szívem szakadt meg, tudtam igaza van, de nagyon megbántott. Testem megremegett, és meleg, sós folyadék homályosította el a látásomat. Zayn szinte azonnal rájött mit mondott, arca megenyhült, és lehajtott fejjel, lassan lépdelt felém. Én viszont növeltem a távolságot, inkább az emeletre rohantam, és becsaptam a hálószoba ajtaját. A kulcsot elfordítottam a zárban, a falnak támasztottam a hátam, és könnyekbe burkolózva csúsztam le, amíg a földre nem huppantam. Tudtam, hogy hirtelen felindulásból kiabált velem, de azt hiszem nem adtam rá okot...

Kikaptam a szekrényből egy pólót, és nadrágot, sietősen magamra rángattam a ruhadarabokat. Még néhány ruhát egy táskába dobáltam, a telefonommal, a fülhallgatómmal, és a töltőmmel együtt. Tisztában voltam vele, hogy semmit nem oldok meg a meneküléssel, de szükségem volt egy kis egyedüllétre. Sajnos túlságosan fájt, amit mondott. Lehet, hogy már belefáradtam néhány dologba, és érzékenyebben reagálok egy-egy bántó szóra. Egy pillanatig hezitáltam, hogy felkapjam-e a táskát, de aztán döntöttem.

*

~ Zayn:

Hogy lehettem ekkora balfasz? Nem tudom, hogy miért vágtam a fejéhez azokat a dolgokat, legszívesebben most visszapörgetném az időt, vagy visszaszívnám mindazt, amit mondtam. Egyáltalán nem érdemelte meg, amiket mondtam neki. Sajnos rajta csattant az ostor, pedig egyáltalán nem így akartam…
Hallottam, hogy hangos csattanással becsapódik az ajtó, én pedig csak a kanapén ülök még mindig. Tudtam, hogy most vagy elmenekül előlem, vagy nem enged be a szobába. Mindkettő lehetőség rossz. Nagyon rossz.

Sziasztok!

Jelentem eddig nagyon jól telik a nyaralásom, holnap végre fürdeni és napozni is elmegyek. :) Az éjszaka szinte semmit nem aludtam, gondolkoztam a blogon. Rájöttem annyi mindent szeretnék leírni még, hogy lehet nem lesz elég 3 évad xd. Na jó, ezt majd még meglátom. A rész remélem tetszett, de pls komizzatok egy kicsit többet! :D Nagyon jól esne jó sok komi, tegyétek szebbé a napom :3
Szeretlek Titeket :)
Kiss: Rebecca :))
xx

III. 3*

~ Zayn:

Szemeim kipattantak, amikor meghallottam a másik szobából beszűrődő hangokat. Gyorsan felültem, és megdörzsöltem a szemeimet.

- Majd én megyek, te aludj nyugodtan. - mosolygott, majd egy ásítást elnyomva túrt kócos hajába.

Nem hallgattam rá, kikecmeregtem a gyűrött ágynemű, és paplanok közül. Megkerültem az ágyat, a kezeimet felé nyújtottam, és felhúztam őt is.

Egy puszit nyomtam a homlokára, a kezemet a derekára helyeztem, így ballagtunk át a szomszédos szobába, ahol még mindig sírt Hannah.

- Zayn...holnap edzésed van, egyedül is meg tudom csinálni, feküdj vissza.

- Te viszont nagyon sokat dolgozol, pihenj, én is megyek mindjárt. 

Megdörzsölte az arcát újra, egy puszit nyomott az arcomra, és a villany felkapcsolása nélkül lépett oda a gyermekünkhöz, és óvatosan kiemelte belőle. A karjaiba vette és halkan, monoton hangon dudorászott neki, és óvatosan ringatta. Végig simított a kis arcon, ezzel letörölve róla a sós folyadékot. Látszólag megnyugodott az anyukája közelében.
Reb mellém lépett, és egy édes csókot nyomott ajkaimra. Elvarázsolt, egyszerűen hihetetlen, amit művel. Esküszöm ő a példaképem, ennyi kitartást még egy embernél sem tapasztaltam. Boldogság járta át a testem, amint őket figyeltem. Ezt éreztem minden egyes alkalommal, amikor velük voltam, vagy amikor csak Rebeccával sikerült egy pár órára romantikázni. Nem tudom, milyen apja lehetek a gyerekünknek, de mindent szeretnék neki megadni, nem szeretném, ha bármiben is hiányt szenvedne. 

Hannah alig hallható szuszogását figyeltem, majd azt, amint Becca próbálja óvatosan visszacsempészni a kiságyba. Kezeimmel derekát öleltem át, és ajkai után kaptam. Tudtam, hogy nemsokára kelnem kell, de az biztos, hogy jó ébresztő lenne, amit művelni szeretnék vele. 

Hirtelen lábait csípőm köré fonta, ezzel erősen ágyékomhoz préselve magát. Halkan morogtam, majd könnyedén átcipeltem a hálóba. Kócos hajamba túrt, majd arcát a nyakam hajlatába temette. Keze útra indult a pólóm alatt, majd kicsit lejjebb is, mire újra felnyögtem. Eldöntöttem az ágyon, és ajkammal nyakának estem. Szívtam, haraptam az érzékeny bőrt,  remélve, hogy nem okozok neki fájdalmat.

- Szükségem van rád. Szeress Zayn, ahogyan csak te tudsz. - suttogta a fülembe.
- Reb, annyira akarlak, de meg kell kérdeznem valamit.

- Mond gyorsan. - mondta egy-egy csók között.

- De ez komolyabb annál, hogy gyorsan mondjam.

- Rendben, akkor mond.

- Szóval, én egyenlőre... nem akarok több gyereket...és csak tudni szerettem volna, hogy...öhhm szeded-e a tablettákat, vagy...érted? - nevettem fel kissé kínosan.

- Nem szedem. Szóval más módszerhez kell folyamodnunk. És egyenlőre én sem akarok több gyereket. - kacsintott.

- Rendben. Ezt muszáj volt tudnom.

Homlokát az enyémnek döntötte, miközben egyik kezemmel végigsimítottam combja belsején. Megmarkolta a pólómat, és egy egyszerű mozdulattal áthúzta a fejem felett. Ajkaim szétnyíltak, szemeim lehunytam, és élveztem, ahogyan apró csókokkal lep meg, vagy éppen óvatlan érintésekkel kínoz. Váratlanul éreztem meg kezeit a csípőmnél. Lehajolt egy csókért,de sajnos túl hamar húzódott el tőlem, levegőért kapkodva figyelte arcom, majd egy újabb forró csókban részesített. Élveztem, hogy ő irányít, bár éreztem is a csípőmön ülő lány mocorgásának, és érintéseinek hatását. Az iránta érzett vágy csak egyre nőtt, legszívesebben meggyorsítottam volna az eseményeket, de inkább vártam még egy kicsit...

Minden erőmmel azon voltam, hogy lehámozzam róla a ruháit, ami nem is ment olyan könnyen. Nedves csókokat hagytam a combja belső felén, amik halk nyögésre késztették őt. Halkan morogtam egyet, mikor kezeivel újra kínozni kezdett, itt szakadt nálam el a cérna. Bal oldalra nyúltam és az éjjeliszekrény fiókjában kutattam, amíg meg nem találtam a kék csomagokat. Rebecca kikapta a kezemből az óvszert, és a fogával kibontotta a csomagjából, majd elvégezte a szükséges teendőket, amit én csak ámulva figyeltem. Annyira élveztem, hogy ő van a domináns szerepben...

Egy kicsit tétováztam, nem akartam, hogy újra szenvedjen, vagy fájjon neki bármi is, így nagyon lassan hatoltam belé. Meglepő módon lábait szinte azonnal a csípőm köré fonta, és fejét hátra hajtotta. Körmeit a hátamba vájta, néha apró karmolásokat ejtve ugyanott. 

A levegő egyre forróbb lett, ahogy gyorsultak az események. Legtöbbször egy-egy csókba fojtottuk a nyögéseinket, nehogy felébresszük Hannah-t. Óvatosan érintettem meg az érzékenyebb pontjait, mire ő egy gonosz vigyorral megtette mindezt az én testemen, sokkal intenzívebben. Pár percen belül összefonódott testeink kissé megremegtek, és egy hangos sóhaj kíséretében fáradtan omlottak a puha ágyneműk közé. A lélegzetvételünk még mindig hihetetlenül szapora volt, de azt hiszem ez teljesen normális volt ilyen helyzetben. Mellkasomra nyomott még néhány apróbb csókot, majd kimászva az ágyból kinyitotta az ablakot pár percre, és összeszedte az elhajított textíliákat. 

Már világos volt mikor felébredtem. Egy gyors pillantás vetettem az órára, ami 6 óra 50 percet jelzett. Halkan sóhajtottam, majd tudatosítottam magamban, hogy nem sokára kelnem kell. Oldalra fordítottam a fejem, hogy nézhessem a békésen alvó lányt. Annyira nyugodt volt, és annyira ártatlannak tűnt. Szinte hihetetlen, hogy milyen sok énje van. Tökéletes anya, hű, és szerető barátnő, legjobb barát, és a legjobb szerető is egyben. Azt hiszem, hogy ennél boldogabb már nem is lehetnék. Szinte túl tökéletes minden. Csak nehogy valami vagy valaki belerondítson ebbe az idillbe...

~ Rebecca:

Megrebbentek a szempilláim, mikor Zayn mocorogni kezdett mellettem. Éreztem, hogy már régóta figyel, de inkább nem nyitottam ki a szemem. Én is mozgolódni kezdtem, és lassan kinyitottam a szemeimet, amiket nagyon bántott a beszűrődő fény. Zayn édes mosollyal nyugtázta, hogy felébredtem, majd egy csókot nyomott kiszáradt ajkaimra. Nyelvével megnedvesítette az enyémeket is, mikor elhajolt egy tincset tűrt el arcomból. 

- Jó reggelt Baby. - duruzsolta a fülem mellett az édes szavakat, és a fülcimpámba harapott.

- Neked is. - nyögtem halkan.
- Álmos vagy?
- Igen.

Eszembe jutottak a pár órája történtek, mire akaratlanul is elpirultam, és mosoly kúszott az arcomra. Ezt ő is észre vette, és halkan felnevetett. Fölém tornyosult, és csuklóimat a fejem fölött óvatosan a matracba préselte. Ajkaival apró csókokat nyomott ajkamra, kezeit a derekamra csúsztatta. legszívesebben megismételtem volna a nemrég történteket, de tudtam, hogy ez most nem fog menni. Kötelezettségei vannak, amiket be kell tartania. Lassan eltoltam magamtól, mielőtt még nagyon belelendültünk volna a dologba, mozdulatomra értetlen arckifejezéssel reagált. Halkan felnevettem, majd egy utolsó csókot nyomtam ajkaira. Elővettem néhány ruhát a szekrényből, és a konyhába igyekeztem.

*

A délelőtt folyamán Hannah-val töltöttem a legtöbb időm, mikor aludt, akkor pedig takarítottam, vagy ebédet főztem. Pár percre lepihentem, - képes lettem volna már a leves kavargatása közben állva elaludni - de sajnos csak tényleg pár perc volt. A csengő megzavart engem, és a lányomat is a pihenésben. Gyorsan karjaimba vettem az apró gyönyörűséget, aki az ajtóig vezető úton megnyugodott.
Homlokomat ráncolva figyeltem az ajtóban álló csinos hölgy arcát, aki számomra ismeretlen volt. A negyvenes évei közepén járhatott, hosszú barna haja és szemei voltak. Mosolyogva méregetett, nevetőráncai jobban kirajzolódtak. Bárhogy is figyeltem, nem tudtam rájönni honnan ismerős...

Sziasztok!

Itt lennék egy meglepi résszel. Remélem kapok sok véleményt, mert szeretném tudni mindenkiét. Köszönöm az előző részhez is őket. Most eltűnök néhány napra, egy internet nélküli világ - vagyis a mamáékhoz megyek xd. - de írni fogok, és hamarosan jelentkezem a következővel. KOMMENTELNI ne felejtseteeek! :))

Love U All.
B.
xx

III. 2*

~ Zayn:

A napok nagyon lassan akartak telni, és én már egyre jobban vártam, hogy haza hozhassam a kis családom. Reggelente korán keltem, és igyekeztem odaérni az edzésekre, ami rendszerint nem sikerült. Nehéz volt Rebecca nélkül, a napirendem teljesen felborult, és nem volt senki, aki "egyben tartana".

Tegnap megérkezett Lizy, akiről még nem tud barátnőm, hiszen meglepetésként szántam. Este megnéztünk egy filmet, majd egy kibeszélős estet tartottunk, ami hihetetlenül jól sikerült. örültem, hogy kiönthettem neki a lelkem, nem akartam az utóbbi időben Becca-t terhelni a problémáimmal.

*

- Jó napot! A barátnőmért, és a kislányunkért jöttem. Merre vannak most? - jelentettem be az unottan ücsörgő recepciósnak, mire ő felpattant. Egy csábos mosolyt eresztett meg, majd a laptopja felé fordult. Egy ideig csak a halk gépelést hallottam, majd összeráncolt homlokkal nézett fel a képernyőről.
- Egy nevet, ha kérhetnék?
- Rebecca Dawson.
- Hát ma még biztos nem mehetnek haza. Sajnos a barátnőjével nincs minden rendben. - nézett fel rám, és egy együttérző pillantás kíséretében visszaült a székébe.

Nem akartam hinni a fülemnek. Nincs minden rendben? Ez mit jelenthet? Mi lehet vele? Édes Istenem, nem volt neki elég a szenvedésből?
Idegesen pillantottam Lizyre, aki tanácstalanul meredt rám. Végig simított a hátamon, és egy szék felé terelt. Nem tudom elhinni...
Az épületből idegesen léptem ki, szükségem volt némi friss levegőre, hogy fel tudjam dolgozni, az imént hallottakat. Fejemet a falnak döntöttem, és homlokomról letöröltem az izzadságcseppeket. Magam elé pillantottam, és teljes erőmből a fehér falba ütöttem. Nem éreztem mást csak félelmet, aggódást és fájdalmat. Az öklöm erősen megduzzadt, és néhány lecsöppenő vércsepp elszínezte az aszfaltot.

- Uram, jól van? - elkaptam a fejem és arcomat törölgetve néztem a felém közeledő nővérre.

- Hogy jól? Rosszul. Nagyon rosszul.

- Mr. Malik, kérem nyugodjon meg, vagy a média magukra fog szállni. Ma jártam bent Ms. Dawson- nál, szerencsére nem akkora a baj. - ő meg honnan tudja a nevem? Ja, már sejtem...
- Kérem, hadd menjek be hozzá! Látnom kell, és tudni akarom, mi a baja!?
- Rendben. megpróbálom bevinni, de nem ígérek semmit. Kérem kövessen!

A recepciós nővel egyeztetett, majd néhány kulcsot vett elő a pultba épített fiókok egyikéből. Intett, hogy kövessem továbbra is. Lizyt is magam után húztam, aki aggódó pillantással kémlelte az arcom.
Nagy léptekben követtük a kedves, fehér ruhás nőt, fel mentünk egy lépcsőn, amit fehér falak vettek körbe. Odaterelt egy ajtóhoz és magunkra hagyott egy pillanat erejéig. Mikor visszatért 2 csomag pihent a kezében, amit kibontott, majd elénk tartotta a védőruházatot. Ekkor már nagyon ideges voltam. Bármit képes lennék megtenni Beccáért, és nagyon nehezen viselem el, hogy a szenvedése ilyen hosszúra nyúlik...
Nagy levegőt vettem és óvatosan benyitottam. Arca kissé sápadt volt, de mikor rám pillantott, halvány mosolyra húzta tökéletes ajkait. Fájdalmas arccal nézett rám az ágyból, apró lábai kilógtak a takaró alól. A szívem nagyokat dobbant miközben bátortalanul, a kilincset szorongatva, mint egy rakás szerencsétlenség álldogáltam az ajtóban. Annyira rettegtem, hogy valami komoly baja van...

~ Rebecca:

Zayn bátortalanul lépkedett felém, egyáltalán nem akartam, hogy így lásson. Tegnap este kiderült, hogy nincs minden rendben velem. A szülés nagyon megviselte a szervezetem, és egy ideig antibiotikumot kell, hogy szedjek. Az elmúlt este tudtam meg, hogy nincs minden rendben a vércukor szintemmel, és egy kis felfázás is kínoz. Nem olyan fájdalmas dolgoknak tűnnek, de ennyi szenvedés után már menekülnék innen, nem akarom, hogy még több problémát kelljen elviselnem.

A most is tökéletesen festő barátom lassan araszolt felém, annyira látszott rajta, hogy aggódik, bár próbálta nem nagyon kimutatni. Lépteit felgyorsítva ért el az ágyamhoz, majd egy édes puszit nyomott az arcomra. Fejét a nyakamba temette, és apró csókokkal borította a területet. Az eddig bent tartott levegőjét, kipréselte a tüdejéből, és valamivel nyugodtabb arccal ült le a fehér takaróra. Kezemet eltüntettem az övében, és óvatosan felültem az ágyon, mire Zayn még közelebb jött.
 A fejemet mellkasának nyomtam, és tenyerem kicsúsztattam övéből, majd szorosan magamhoz vontam. Biztonságban éreztem magam, ahogy még jobban hozzábújtam testének kellemes melegéhez. Amint belélegeztem a férfias illatát, teljesen máshol éreztem magam, szinte megbénította az érzékszerveim. Talán, ha nem egy kórházban lennénk, már rég letepertem volna...

- Annyira aggódtam. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. - homlokát enyémnek döntötte, és egy újabb mély sóhaj hagyta el száját.
- Nyugodj meg, nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen. - kuncogtam.

Egy pillanat erejéig furcsán nézett rám, majd mikor látta mosolyom, ő is hasonló mosolyra húzta rózsaszín ajkait. A jobb kezem az arcára tettem és végigsimítottam rajta, a borostája csikizte a kezem. Annyira tökéletes volt a pillanat, nem számított a büdös, klórszagú a levegő, vagy a steril ruházat. Ajkait óvatosan az enyémre nyomta, és bár ez nem volt megengedett, én még is kiélveztem minden egyes pillanatát...
Pár perc múlva legnagyobb meglepetésemre, Lizy dugta be a fejét az ajtón. Egy aranyos mosollyal nézett végig rajtunk, mielőtt óvatosan magához ölelt volna.

- Gyönyörű gyereketek van, és tetszik a névválasztás is. Azért majd megoszthatjátok, hogy lett ilyen szép...- nevette el magát, mire mi is hasonlóan ettünk.
- Szerintünk is szép a Hannah. Bár jó sokáig gondolkodtunk rajta, végül e mellett döntöttünk. Egyébként nincs semmi ördöngösség, csak szeretjük egymást. A többit az hiszem nem kell elmagyaráznom. - nyomott puszit az arcomra Zayn, majd Lizyre mosolygott.
- Most pedig szeretnénk tudni a dolgokat...
- Igazándiból semmi komoly. Kimerült a szervezetem, és egy kicsi megbolondult a vércukorszintem.
- De ugye, most már rendben van?
- Rendben, ma este még bekötnek egy infúziót, és már csak a holnapot kell kibírnom, délután végre elhagyhatjuk ezt a borzalmas helyet. - fintorogtam.

*

Másnapra már valamivel kipihentebb lettem, bár éreztem, hogy azt a borzalmas klórszagot nem sokáig vagyok képes elviselni. Szerencsére az égiek kedveznek nekünk, és már ma elhagyhatjuk a kórház területét, és hazatérhetünk a barátságos családi fészkünkbe.
A reggeli vizitnél minden rendben volt, Hannah teljesen egészséges, ami a legjobb hír számomra. Zayn a mai edzést kihagyta, már reggel korán engem boldogított.

- Zayn, kivitted a csomagokat? Nehogy itt maradjon valami! - idegeskedtem vőlegényemmel.
- Ne aggódj már Baby! Nyugi, nem kell izgulni, mindent elintéztem. - válaszolta, egy imádni való mosollyal hitelesítette szavait, és hangulatát. Játékos kedvében van...

Miután minden papírt kezünkhöz kaptunk, Hannah a babahordozóba került. Szerencsére szinte meg sem érezte az utazást, békésen szunyókált. Beszálltunk a kocsiba, majd végre elindultunk haza...
A csomagokat gyorsan bevittük a házba, és pár perc alatt szétválogattam a ruhákat, azután pedig elindítottam egy mosást. A tükör elé léptem, és félve húztam fel a pólóm, a hasam visszaállt az eredeti méretébe, de maradt rajtam felesleg, ami nagyon nem tetszett. Halk lépteket hallottam, majd egy kéz ölelte át a derekam. Zayn pillantott vissza rám a tükörből, és fejét csóválta. Tudta mit csináltam az előbb, de egyáltalán nem értett egyet a gondolataimmal, aminek hangot is adott:

- Ne merészeld magad lebecsülni, tökéletes vagy. - puszilt bele a nyakamba.
- De én szeretem, ha lapos a hasam.
- Ezen segíthetünk, egy kis testmozgás sosem árt ugyebár. - vigyorgott perverzen.
- Ennyire hiányoztam? - nevettem el magam.
- Nagyon... - suttogott.

Nedves puszikat hagyott a nyakamon, majd a vállamon, mire megborzongtam. Maga felé fordított, és óvatosan a falnak tolt. Ajkai mohón falták az enyémeket, halkan felmordult, mikor érzékeny pontjára csusszant a kezem, erre válaszul keményen megmarkolta a fenekemet. Szívesen tovább mentem volna, de ezt a hangos gyereksírás megakadályozta...

Sziasztok! :)

Most nem fűznék a részhez sokat, kicsit átkötő jellegű, és egyáltalán nem vagyok megelégedve vele... :/ Azért remélem tetszik majd valakinek, és kapok néhány véleményt? :') Köszönöm az előző részhez a véleményeket, és a díjat is hamarosan kiteszem. Ja még egy! Milyen lett a dizájn? Remélem az is elnyerte a tetszéseteket :'')

B.
xx

III. 1*

*6 hónappal és 20 nappal később*

Fél év telt el azóta a bizonyos nap óta, mikor vőlegényem megkérte a kezem. Azóta nem hagy nekünk nyugtot a média, főleg mióta képekkel tudták bizonyítani, hogy terhes vagyok. Nagyon sok cikk jelent meg rólunk, némelyik igazán bántó és rosszindulatú. Ezek egy kicsit bántanak is, de Zayn ilyenkor mindig felvidít. Mindig kiáll értem, véd az elvetemült emberekkel szemben. Ilyenkor kicsit meg is tudok ijedni tőle, hiszen nagyon agresszívvé tud válni.
Viszont mikor kilépünk a sajtó, és a rajongók világából visszaváltozik azzá a gyengéd, édes férfivé, akibe beleszerettem annak idején. Ma egész nap itthon leszünk kettesben, most már vigyáznia kell rám, hiszen már kevesebb, mint egy hónap van a gyermekünk érkezéséig. Ő és egyre izgatottabban várja a gyermekünk érkezését, és a véleménye szerint nagyon édes a hasam. Én már nem így vélekedek a dologról, elég nehéz ekkora "terhet" cipelni, bár egy szavam se lehetne, Zayn mindenben segít. A különböző negatív tünetek azonban eltörpülnek, a csodálatos érzés mellett, amit a hasamban növekvő teremtmény okoz...

- Baby, nem jössz be? - kérdezte Zayn, majd megvillantotta szívdöglesztő mosolyát.

Róla még nem is esett annyi szó, mint szerettem volna. Januárban megünnepeltük a 24. születésnapját. Igen egy évet öregedett, de biztos, hogy 10-szer vonzóbb is lett, mint tavaly, bár nem is tudom ez, hogyan lehetséges. A haját kicsit jobban felvágatta oldalt, de még mindig nagyon jól áll neki ez a stílus. Nem igazán díjazta, mikor a frissen nyírt hajába túrtam, de a vigyorából levéve, nem is volt annyira ellenére a dolog. Imádom mikor reggel egy szál boxerben, kócos hajjal közlekedik, és én csak iszom a látványt. Mikor észreveszi, hogy mosolyogva figyelem, akkor gonosz vigyorra húzza azokat a tökéletes ajkait, majd visszajön mellém egy kis időre.

- Ha nagyon szeretnéd. - válaszoltam kedvesen vőlegényem kérdésére, amint feleszméltem a gondolataimból.
- Ha tudnád mennyire... Na! Gyereee!
- Rendben. - adtam be a derekam.

Óvatosan bemásztam a medencébe, egyenesen Zayn karjai közé. Egy édes csókot lehelt ajkaimra, majd magához vont...
Nagyjából így telt el a délután, bár egyre többször fájt a hasam, ami először megrémített, de aztán Zayn elkergette minden félelmem. Annyira figyelmes velem a nap 24 órájában, hogy az már szinte hihetetlen. Estére nem terveztünk semmit, csak élvezni akartuk a nyarat, ami idén különlegesen melegnek bizonyult. A nyugágyon ültünk és a lemenő napot figyeltük. Zayn egy édes puszit nyomott a nyakamra, mire elmosolyodtam.
Óvatosan eldöntött a puha párnákra, és feltűrte a hasamat eltakaró pamutot. Óvatosan végigsimított a felfedett területen, majd a kezét pihentette rajta. Erős mozgás volt érezhető a pocakomban.

- Vajon mikor akar megszületni? - kérdezte nevetve Zayn, majd az ajkaimhoz hajolt. - Szeretlek.
- Azt nem tudhatom, viszont abban biztos vagyok, hogy szeretlek.
- Hát abban én is az vagyok. Meg abban is, hogy kisfiú lesz.
- Hagyd már abba! Biztos, hogy kislány lesz!

Nevetve nyomtam egy puszit arcára, de hirtelen erős szorítást éreztem a hasam aljánál. Zayn azonnal felpattant, és felsegített. Idegesen kaptam a hasamhoz, combomon meleg folyadék folyt végig. Szúró fájdalmak jelentkeztek. Akaratlanul is egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat, mire Zayn ijedten kapott a karjaiba. Kisietett velem a garázsba, és óvatosan az autó első ülésre helyezett. Bepattant mellém, és feszülten kapkodott, hogy minél előbb a kórházba érjünk...

Amikor beértünk a vörös kereszt emblémával ellátott épületbe, rögtön egy szobába helyeztek el, ahol Lora elvégzett néhány vizsgálatot. Zayn pár perccel később sétált be a kórterembe, és az ágyam mellett lévő széken foglalt helyet. Apró kezemet az övébe fogta, és egy puszit nyomott izzadságcseppes homlokomra.

- Minden a te hibád Malik! - mosolyogtam fáradtan, de egy erős fájás megtörte az eddigi arckifejezésemet.
- Még, hogy az enyém? Gonosz vagy te nőszemély.
- Kellett Neked megkérdezni, hogy mikor akar megszületni!?
- Igen muszáj volt. Már annyira várom.
- Túl jó leszel apának. - halvány mosolyt  varázsoltam arcomra.
- Ne hazudj ekkorát! Izgulok, de majd meglátjuk mi lesz. Szeretnéd, hogy bent legyek?
- Nem akarom, hogy lásd a szenvedésem.
- Pedig én szerettem volna...- jelent meg arcán egy kisfiús mosoly.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Akkor fogd a kezem. Elvégre a tied is a gyerek.

Csak egy keserű nevetésre futotta, mert a fájások egyre erősödtek a hasam alján. Pillanatokon belül a szülőszobában találtam magam, és megkezdődött a "fájdalmas csoda"...

***

A szülés komplikáció mentes volt, bár elég sokat szenvedtem. Csak pár pillanatra láthattam a kislányunkat, mert elvitték különböző vizsgálatokra. Igen, a kislányunkat, jól olvassátok. Nagyon boldog vagyok, habár eddig sem az számított, hogy milyen nemű lesz a gyermekünk, csak az, hogy egészséges legyen. Bár azért örülök egy kicsit, hogy nekem lett igazam. Több, mint fél órával később ismét a szobámba toltak, ahová fáradtan és "kissé" meggyötörve érkeztem. Nemsokára Zayn lépett be egy orvos kíséretében. Halvány mosollyal néztem, ahogy Zayn a karjában tartja a kislányunkat. Édesen mutatott a kezében a bepólyált baba. Lassan elindult felém és a kezembe adta a gyermeket. Szó nélkül mellém ült újra, és végigsimított arcomon. Én csak csodáltam a tökéletes kisbabát, arcának minden szegletét. A szeme egyenlőre kék, mint minden újszülöttnek, majd csak később derül ki milyen lesz az igazi színe. Édesen pihegett a karomban, senki nem létezett abban a pillanatban rajtunk kívül. Vőlegényem édes csókban részesített, és kissé fátyolos tekintettel figyelte a karomban pihenő új életet. Aki összeköt minket, és akit már most nagyon szeretünk. Igaz nagyon sokat szenvedtem, hogy most a kezemből csodálhassuk, de azt kell mondanom megérte. Minden egyes szenvedéssel eltöltött óra és perc megérte.

Megérte azt hallani, ahogy felsírt, azt figyelni, hogy itt pihen a karjaimban. Vagy azt az édes mosolyt, amivel Zayn figyeli. Azt hiszem egy gyermek tényleg az élet csodája, főleg, ha szerelemből születik...

Sziasztok! 

Most nem írnék sokat, nagyon köszönöm azt a sok-sok kommentet, amivel megjutalmaztatok. Remélem tetszett a rész! El sem hiszem, hogy ez már a III. évad! :') Nagyon örülnék néhány véleménynek! Puszilok mindenkit, igyekszem a következővel :)

B.

xx